Ez most nem a csípőtájékról, meg a frizuráról szól, hanem egy annál sokkal, de sokkal fontosabb kérdésről. Jó, tudom, azok is az esküvőd neuralgikus pontjaivá válhatnak, de a házasságot mint olyat jellemzően nem kérdőjelezik meg.

Tegyük fel, közeleg az esküvőtök napja, bonyolódni látszik a helyzet, nyakig merültél a részletekbe és az őrületbe, és azon aggódsz, hogy semmi nem sikerül...ne aggódj, minden sikerülni fog.

Most nem praktikus tanácsokról és a hatékony logisztikai ügyvitelről szeretnék beszélni, hanem egy kissé kényelmetlen, mondjuk ki, tabu témáral: a kétségekről.

A házasság elköteleződés, eggyé válás, jóban-rosszban, mindhalálig. Sajnos napjainkra ezek a szavak légneművé váltak, pedig igazából van súlyuk, vagyis évtizedekkel ezelőtt még volt.

De hát tudjuk mindnyájan, hogy semminek sem kell örökké tartania, főleg, ha üzemképtelen, egy rossz aházasság is megszüntethető egyetlen tollvonással.

Építünk, rombolunk, építünk, rombolunk, sokszor anélkül, hogy tisztában lennénk magunkkal, képességeinkkel, lehetőségeinkkel, vágyainkkal...vagyis önmagunkkal.

Nem szabadna félvállról venni a házasságot. Nyilván mindenki arról álmodik, hogy az övé sikerül, hogy szerencsés lesz, és boldog, hogy az aranylakodalom még szebb lesz majd...és ez mind lehetséges, de csak komoly erőfeszítések árán valósítható meg.

Az élet hosszú. Jó esetben mindketten fejlődünk, de a ritmus gyakran más, ha tetszik, ha nem. Változhat, és változni is fog minden, és azt az "igen"-t nem is olyan egyszerű kimondani, mindezek tudatában.

És a legtöbben azért tudatában vagyunk a felelősségünknek, csak ez valahogy elsikkad a nagy kapkodásban.

És pont emiatt támadhatnak kétségeink is. Hogy akkor vajon tényleg ő az igazi? Nem most fogom életem legnagyobb baklövését elkövetni?

Nos, aggodalomra semmi ok. Ez teljesen normális, pontosan ezek a kétségek a jelei annak, hogy a döntés tudatos,. felelősségteljes és őszinte volt. És, bármekkora paradoxon is, annak a jele, hogy igazán szeretitek Őt. Hiszen ilyenkor valójában talán nem is magatokat féltitek, hanem a másikat. Mert ha ti mégsem vagytok biztosak, és mégsem így, meg úgy, akkor nem szabadna hagyni, hogy a párotok egy léket kapott csónakban vágjon neki az óceánnak.

Ha kétségeid támadnak, az annak a jele, hogy alaposan megfontolsz minden lépést. És nyilván nem véletlenül Ő az, akivel nemsokára együtt remegtek majd az oltár előtt!

Gondolj az elejére, az akkori érzéseidre, gondolj a közös vonásaitokra, az együtt elképzelt jövőre, az egymáshoz idomuló terveitekre...A házasság nem a vége, hanem a kezdete valaminek.

A házasság nem sprint, hanem maraton. És ha ezt tudod, felméred, hogy sokáig tart, hosszú lesz és erőfeszítét igényel, képességeid legjavát, egészen máshogyan vágsz neki. De ha ismered magad annyira, hogy tudod, ha beszorul a levegő, te bizony fel akarod majd adni,vagy egyáltalán, nem vagy ennyire edzett...csak végy egy nagy levegőt, is startolj! Lehet, hogy félni fogsz, de mindenki fél, még a gyakorlott síugró is, egászen a földetérés pillanatáig.

És mégis bátran ugrik, mert legyőzi a félelmeit!

Egyszóval, aggodalomra semmi ok. Ha meghoztad a döntést, márpedig meghoztad, annak oka volt. És tudod mit? Beszélj Neki az érzéseidről, a kétségeidről, mert lehet, hogy pont ugyanezt érzi.

És lehet, hogy az egész csak egy délibáb, egyszerűen belefáradtál a szervezés körüli cécóba, az idegeskedésbe és az izgalomba.

Mondj el neki mindent, mert ha igazán szeret, megérti majd!